Történetvezérelt csapatépítés a Budakeszi Lőtéren

MI6 – Licence to Operate 
Egy közös küldetés, ahol a csapat együttműködése is próbára kerül, miközben körülvesz titeket egy lebilincselő történet.
Egy hírszerzési küldetésben az információk több embernél vannak, a döntéseket időnyomás alatt kell meghozni, és mindenki hozzátesz valamit a megoldáshoz. Az MI6 – Licence to Operate programban a csapat egy ilyen történet részévé válik a Budakeszi Lőtéren.
A közös nyomozást valódi lövészeti feladatok és ügyességi kihívások követik. Én játékos trénerként abban segítek, hogy az élmény végén arra is ránézzünk: hogyan dolgoztatok együtt, és mit érdemes ebből továbbvinni a munkába.
Hogyan zajlik a küldetés?
Eligazítás és felkészülés. Megérkezés után a résztvevők megismerik a történetet, a feladatokat és a helyszín szabályait.
MI6 Mission – 90 perc. A csapat nyomokat keres, információkat kapcsol össze, majd közösen dönt arról, hogyan halad tovább. A küldetés során a megfigyelőképesség és a kommunikáció éppúgy szerepet kap, mint a logika.
Field Agent Training. A résztvevők kisebb egységekben, forgó rendszerben járják végig a lőtér három állomását: a maroklőfegyveres, a gépkarabélyos és géppisztolyos, valamint a precíziós lövészeti feladatokat. A lövészetet a lőtér szakemberei vezetik.
Silent Weapons Challenge. A záró kihívásban dobókés, dobócsillag és tomahawk kerül elő. Itt is a figyelem, a koordináció és a pontosság számít.
Közös lezárás. Összegezzük a küldetés eredményeit és az élményeket. Tréneri kísérés esetén a csapat működését is feldolgozzuk: felidézzük azokat a pillanatokat, amelyekből a mindennapi együttműködésről lehet tanulni.
Mit csinál a tréner?
Játékos trénerként és játékmesterként végigkísérem a csapatot a küldetésen. A játék vezetése mellett figyelem, hogyan kommunikáltok, miként születnek a döntések, milyen szerepeket vállaltok, és hogyan reagáltok egy elakadásra vagy nézetkülönbségre. Játéklélektani és csoportdinamikai szempontok alapján jegyzetelek, majd a közös feldolgozás során konkrét játékhelyzeteken keresztül segítek megérteni az együttműködéseteket.
Ezekből a tapasztalatokból olyan felismeréseket és gyakorlati lépéseket fogalmazunk meg, amelyeket a mindennapi munkában is használni tudtok.
játékos tréner
csapatépítő tréning fejlesztés csapatoknak
A program helyszíne: 
A Budakeszi Lőtér, mely Budapest közelében ad helyet a teljes MI6-programnak. A hírszerzési történet, a különféle lövészeti állomások és a dobófegyveres kihívás egyetlen közös küldetéssé állnak össze. A programot magyarul és angolul is szívesen megrendezzük és kizárólag ezen a helyszínen elérhető.
A várható időtartam 3–5 óra; a pontos menetrendet a létszámhoz és az igényekhez igazítjuk. Az MI6-küldetés már 7 főtől kérhető.
Írd meg a tervezett időpontot, a létszámot és azt, milyen céllal szervezitek a csapatépítőt. Ezek alapján közösen alakítjuk ki a programot és elkészítjük az ajánlatot!
Görgessen a tetejére